5/1: McLaren 720S Velocity

A McLaren személyre szabott megoldásokért felelős osztálya egy varázsütésre felfedte a McLaren 720s egyik változatát, a Velocity-t.

Röviddel a második generációs szupersportautó bemutatása után a Genfi Autószalonon, a testre szabott McLaren 720S Velocity került előtérbe. A módosított gépjármű, egyesít egy kéttónusú fényezést, a Volcano és a Nerello elnevezésű vörös árnyalatokat, bronzszínű felnikkel. A karcsú, finomított 720S tökéletes kiindulópontot biztosít azon tulajdonosok számára, akik kreatívak szeretnének lenni. Az MSO 720S Velocity, a jeles példa a variálhatóságra, iránymutatásként szolgál.

McLaren 720S Velocity

A Nerello vörös gyöngyház szín az autó elején és tetején figyelhető meg, beleértve a piros szénszálas motorháztetőt. Az árnyalat szépen elhalványul és Volcano vörösbe megy át az autó faránál. A 720S Velocity rengeteg karbon elemmel rendelkezik, beleértve a hátsó fedélzeti szellőzőt és légterelőt, valamint a küszöböket.

McLaren 720S Velocity

A kétüléses, 4.0 literes, V8-as motor 710 lóerő leadására képes. Az utastérben Carbon Black Alcantara kárpittal találkozhatsz Harissa Red bőrrel, amit a kormánynál, az ajtóknál és az üléseknél is felfedezhetsz.

McLaren 720S Velocity

A 720S Velocity tehát az MSO öt változatának egyike, a maradék négy ezeket a neveket kapta: GT, Pacific, Track, Stealth. Az induló ár átszámítva körülbelül 120 millió forint.

Forrás:

Ajánlott híreink:

Szerző: Háfra Zsolt

Friss Híreink

A Lamborghini Aventador utódjában is marad a V12-es szívómotor

A Lamborghini Aventador utódjában is marad a V12-es szívómotor

A Siánhoz hasonlóan egy hibrid rendszer is segíti majd a hajtást.

Tovább olvasom
Ezért nem készült el soha a BMW i8 462 lóerős, Alpina változata

Ezért nem készült el soha a BMW i8 462 lóerős, Alpina változata

A négyhengeres motor használata tengernyi problémát okozott.

Tovább olvasom
720 lóerőt présel ki a Novitec a McLaren 620R-ből

720 lóerőt présel ki a Novitec a McLaren 620R-ből

Némi átalakítással hozzácsaptak még 100 lovat a méneshez.

Tovább olvasom
A Ferrari Purosangue elkészítése nagyobb kihívás, mint az SF90 volt

A Ferrari Purosangue elkészítése nagyobb kihívás, mint az SF90 volt

A maranellóiak első SUV-ja sokkal bonyolultabb, mint azt elsőre gondolták volna.

Tovább olvasom