Lutz Meschke, a Porsche pénzügyi igazgatója nagyobb áremelési potenciált, ezáltal magasabb profitot lát az elektromos autókban, mint a belső égésű motorral felszerelt modellekben. A szakember szerint két éven belül a vásárlók hajlandóak lesznek majd magasabb árat fizetni az új technológiáért.
A Porsche számításai szerint az évtized végére értékesített autóik 80 százaléka elektromos lesz, 2031-től pedig a luxusszegmens fele villanyautókból fog állni. A német márka egyik legnagyobb dobása a Macan tisztán elektromos változata lesz, valamint egy olyan akkumulátoros meghajtású SUV-n is dolgoznak, mely a Cayenne felett helyezkedhet el a termékkínálatban.
A Porsche tőzsdei bevezetése már hónapok óta a küszöbön áll, a német vállalat ezzel a művelettel finanszírozná az elektromos átállást. A bankárok először 80 milliárd euróra értékelték az autógyártót, majd felmerült, hogy a tőzsdei bevezetéshez egy csökkentett értékre lenne szükség, így a Porschénak meg kell elégednie 60 milliárddal. Augusztus végére elkészülhet a piaci elemzés, majd összeülhet a Porsche igazgatótanácsa, és meghozhatják a döntést.
A német autógyártó idén februárban500 millió eurót fektetett az elektromos járműveket készítő gyáregységébe. A hírek szerint jövőre megkezdődhet a Porsche 718 villanyosított utódjának gyártása is. A Porsche 2025-re az eladásainak egyharmadát tisztán elektromos autókkal oldaná meg, ezt a mutatót 2030-ra a globális értékesítés kétharmadára emelnék fel.