Az Audi az e-tron jelentős ráncfelvarrásán dolgozik

Új akkumulátor, hatékonyabb energiafelhasználás és nagyobb hatótáv várható.

Az Audi mindössze három évvel ezelőtt dobta piacra az e-tront, az ingolstadti cég pedig máris az elektromos SUV ráncfelvarrásán dolgozik, amely 2022 második felében érkezhet. Majd 2025-től a modell helyét a cég palettáján a Q8 e-tron veheti át.

A frissített e-tron és e-tron Sportback prototípusait most sikerült lencsevégre kapni, a képeket ezen a linken lehet megnézni. A fotókon jól látható az új kialakítású hűtőrács, az átdolgozott lökhárítók, valamint az új formájú fényszórók is.

Emellett már azt is tudni lehet, hogy a modell a ráncfelvarrás során nagyobb hatótávot lehetővé tevő, újgenerációs akkumulátorcsomagot, kifinomultabb villanymotorokat, illetve hatékonyabb energia-visszatáplálást biztosító, továbbfejlesztett elektronikát is kap majd.

Az Auditól kiszivárgott információk alapján a fejlesztéseknek köszönhetően mindkét kivitel 600 kilométeres hatótáv megtételére lesz képes, szemben a jelenlegi 95 kilowattos akkumulátorcsomag által biztosított 400 kilométerrel.

Az e-ton az Audi MLB architektúrájának módosított változatára épül, amelyet eredetileg belső égésű motoros autókhoz fejlesztettek ki, így a mérnököknek több kompromisszumot kellett kötni, mint egy teljesen villanyautó-specifikus padlólemez esetén.

Az Audi vezetői elmondták, a két SUV a ráncfelvarrás során olyan jelentős technológiai fejlesztésen esik majd át, ami tovább növeli a modellek versenyképességét.

Azt követően, hogy az áprilisban megrendezett Sanghaji Autószalonon megerősítették az új Q6 e-tron 2023-as érkezését, a szakértők úgy vélték ez az autó veheti majd át az e-tron helyét az Audi kínálatában. Az ingolstadti cég kifejtette, a két modell teljesen más szegmensbe fog tartozni.

Forrás:

Autocar

Ajánlott cikkek:

Szerző: Pannonhandel Invest Zrt.

Friss Híreink

A Porsche nagyobb profitot lát az elektromos modellekben

A Porsche nagyobb profitot lát az elektromos modellekben

A német gyártó pénzügyi igazgatója szerint a villanyautókban nagyobb potenciál rejlik, mint a belső égésű motorral hajtott járművekben.

Tovább olvasom
Kémfelvételeken a Ferrari SF90 Versione Speciale

Kémfelvételeken a Ferrari SF90 Versione Speciale

Az olasz gyártó ráncfelvarrást eszközölt az alapmodellen, a speciális verzió 2023-ban érkezhet, és akár az 1000 lóerős teljesítményt is átlépheti.

Tovább olvasom
Plug-in hibrid hajtásláncot kap a Lamborghini Huracan

Plug-in hibrid hajtásláncot kap a Lamborghini Huracan

A sportautó hajtásláncának szívét egy V8-as vagy V10-es motor adja majd.

Tovább olvasom
A Bentley megmutatta a Bentayga csúcstechnológiás Airline Seat ülését

A Bentley megmutatta a Bentayga csúcstechnológiás Airline Seat ülését

A luxus SUV utastere megszámlálhatatlanul sok módon szabható a vásárlók igényeire.

Tovább olvasom