Híreink

2020-ban valóban érkezhet egy hibrid szuperautó a Koenigseggtől

Koenigsegg oldalról fotózva menet közben

Dátum: 2019-05-23

Az Autocar szerint a svéd gyár egy új modellen dolgozik, amelyben az 5 literes V8-as erőforrás mellett egy elektromotor is megtalálható lesz

A Koenigsegg egy sokkal olcsóbb és nagyobb volumenű modellel kápráztatná el új ügyfeleit, amelynek gyártása hamarosan megkezdődik és jövőre be is mutatnák.

A Christian von Koenigsegg által alapított hipersportautó manufaktúrában a kínai New Electric Vehicle Sweden vállalat 20% részesedést szerzett. A kínai-svéd autóipari kapcsolatok sikerességét bizonyítja a Geely-Volvo kooperáció, ebből kiindulva a Saab jogait megvásárolt cég és Svédország harmadik legismertebb márkájának diadala is borítékolható.

"Az új modellsorozat finanszírozására aláírt megállapodás azt jelenti, hogy sokkal több erőforrás áll rendelkezésre, ami több munkát is jelent.” - mondta von Koenigsegg.

Christian von Koenigsegg a Oneone előtt

A manufaktúra középtávú célja egy új szuperautó piacra dobása 700 - 800 ezer font - azaz körülbelül 250 -290 millió forint - között, amely a legolcsóbb modelljüknek a Regerának a fele.

A titkozatos szuperautót két éve fejlesztik a svédek, de a NEVS társulásával a folyamat jelentősen felgyorsul, amely lehetővé teszi a modell bemutatását 2020 első felében. A specifikációról csupán annyit lehet tudni, hogy a már bevált 5 literes, iker-turbós, V8-as erőforrás kap majd kiegészítésként egy elektromotort.

Ezekkel együtt valószínűleg a testvércég által kifejlesztett "free valve" rendszert is alkalmazzák majd az olcsó szuperautóban. A szintén Ängelholmban található Freevalve AB-t von Koenigsegg alapította évekkel ezelőtt azzal a céllal, hogy kidolgozzanak egy saját szelepvezérlésű rendszert.

Koenigsegg oldalról fotózva

A projekt nem nagyon haladt, azonban a kínai Qoros társulása után felpörgött és megépítették a vezérműtengely és pillangószelep nélküli motort, amely könnyebb és takarékosabb egy hagyományos benzinmotornál.

Nem valószínű, hogy a Koenigsegg betör majd a nagy volumenű gyártók közé, a tavalyi évben összesen 18 gépkocsit értékesítettek. Az új olcsóbb modelltől várják azt, hogy elérjék az évi 100 eladást, a későbbi modellek népszerűségétől függően akár a négy számjegyet is elérhetik.

Forrás:

Ajánlott cikkek:

Vissza a cikkekhez