A Puritalia Berlinettát még a 2019-es év elején a Genfi Autószalonon mutatták be a nagyvilágnak és nemsokára elkészül belőle a sorozatgyártású verzió is, hogy aztán 2020-ban megkezdődhessen mind a 150 tervezett darabnak a legyártása. A Berlinetta az olasz Puritalia Automobili manufaktúra első modellje lesz, de rögtön a világ egyik legerősebb szuperautójának ígérkezik. Nem csoda, hogy sok érdeklődő van az autóra, mivel hibrid hajtásláncának összteljesítménye 965 lóerő / 1 250 Nm lesz.
Az 5,0 literes, kompresszorral lélegeztetett V8-as alumínium motorja önmagában 750 lóerőt hoz a konyhára, melyet az első tengely mögé építenek be, ami garancia a tökéletes, 50-50%-os súlyelosztásra. Hozzá kapcsolódik egy mindössze 25 kg-os elektromotor, amit egy 5,2 kWh-ás akkumulátortelep lát majd el energiával. A tisztán elektromosan megtehető hatótáv 20 km körül várható, de fő feladata egyébként is a lenyűgöző menetdinamika elérése lesz.
Az erő átviteléről egy 7 sebességes félautomata szerkezet gondoskodik, a váltót és az ahhoz kapcsolódó kuplung működtetését az elektronika intézi a vezető helyett. Érdekessége abban rejlik, hogy az ilyen robotváltókat inkább olcsó kisautókba építik be (pl. Volkswagen Up) és nem pedig drága szuperautókba. Kívülről az autón a 60-as évek grand turismóinak formavilága köszön vissza. Karosszériáját a legmodernebb technológiákkal készítik: a váz alumínium és karbon ötvözetéből, míg a lemezek teljesen szénszálból kézzel készülnek, hogy a lehető legnagyobb merevség mellett az autó minél könnyebb legyen.
A szuperautót 19 colos kovácsolt könnyűfém felnikkel szerelik, mögéjük pedig méretes, 38 cm átmérőjű versenyfékek kerülhetnek, de felárért akár kerámia féktárcsák is kérhetők. A betéteket elöl 6, hátul 4 dugattyús nyergek préselik a tárcsákhoz. A beltérben szintén a modern technológiák uralkodnak, a középkonzolon egy nagy tablet található (hasonlóan a Tesla megoldásához) és teljesen digitális illetve paraméterezhető az óracsoport is. Természetesen van mobiltelefon integráció és a főbb funkciók akár hanggal is vezérelhetők. A vezető szokásait mesterséges intelligencia figyeli, hogy az autó minden beállítást a valós igényekhez igazíthasson.
Ami a menetteljesítményeket illeti, a Puritalia Berlinettának nincs miért szégyenkeznie. Összkerékhajtásának köszönhetően 2,7 másodpercre van szüksége a 100 km/h-ás sebesség eléréséhez, a vége pedig 335 km/h. Ezen impozáns adatok elérését az alacsony önsúly (1 410 kg) és a kimagasló teljesítmény párosa biztosítja. A sportautó árairól még nincsenek információk, de elképzelhető, hogy azok sosem lesznek publikusak, miután az elérhető 150 példányt gondosan kiválasztott emberek kapják majd.