Híreink

Szeptemberben két új Ferrari is érkezhet

A Ferrari Purosangue látványterve

Dátum: 2019-08-09

Következő hónapban érkezhet a várva-várt Ferrari SUV?

Louis Camilleri a cég második negyedéves kiértékelő konferenciáján jelentette be, hogy szeptemberben egy kéthetes zártkörű eseményen kerül bemutatásra két új Ferrari modell.A fioranói versenypályán megrendezésre kerülő privát rendezvényre már több vendég is kapott meghívót, melyben a Ferrari vezérigazgatója az alábbi módon borzolta a kedélyeket:

„Mindent be fogunk mutatni, amiről a Ferrari szól” - mondta Camilleri.

Továbbá megemlítette, hogy erre az évre még egy bemutatót tartogatnak, amelyet az utolsó hónapokra tartogatnak.

A Ferrari SUV-jának tervezete

A modenai gyártónak elég zsúfolt ez a 2019-es év, hiszen Genfben debütált az F8 Tributo, majd érkezett az 1 000 lóerős SF90 Stradale.  Ezek mellett pedig két egy példányos modellt is bemutattak. Továbbá befejezték a 488 GT3-as alapjaira épült P80/C-t, amelyen három évig dolgoztak a szakemberek.

A szeptemberre várható egyik modell minden kétség nélkül a Purosangue lesz, ami a tavalyi Capital Markets Dayen főszerepet kapott. A Ferrari városi terepjárója biztosan meg fogja osztani a márka elvakult követőit, de a SUV szegmensben elég jó pénz van, így logikus üzleti lépésnek látszik, hogy a modenai gyártó követi riválisait ezen a téren.

Nem titkolt szándékuk, hogy a leggyorsabb SUV-t dobják piacra. Megértem, hogy a megszokott precíz munkát szeretnék kiadni a kezükből, de így utolsók lettek a nagy teljesítményű luxusgyártók közt, mely városi terepjárót készít. Ugyanis a Bentley és a Lamborghini már bent van, a Rolls Royce most készül belépni a piacra.

A 812 Superfast Spider tervezete

A másik lehetséges debütáló a 812 Superfast Spider lehet, ami a grand tourer nyitható tetejű változata lesz. Ez korántsem annyira izgalmas mint a már említett crossover, viszont ennek legalább elárulták a teljesítményre vonatkozó adatait, ez valószínűleg meg fognak egyezni a normál változatéval, bár a gyorsulása tuti 3 másodperc fölött lesz a tető mozgató mechanika miatt, amit a 488 Spidertől örököl meg.

Forrás:

Ajánlott cikkek:

Vissza a cikkekhez