Igen, ez egy olyan hír, ami minden típust érint, még az AMG GT-re is vonatkozik. A döntés okáról Tobias Moers a Mercedes-AMG főnöke nyilatkozott. Elmondta, hogy 2021-től minden modell rendelkezni fog valamilyen formában elektromos meghajtással, ráadásul a vásárlói igényekre reagálva az összes AMG már csak öszkerékmeghajtással lesz elérhető.
Alapvetően nehéz belekötni a döntésbe, mivel az AMG döntéshozói nem valamilyen gazdasági, biztonsági vagy környezetvédelmi szabályozás betartása végett kavarnak bele az élmény autós modellpalettába. A változást a kereslet átformálódása hozta, mivel vásárlók számára már nem elsődleges szempont a bőrkormány tenyérizzasztó kalácsfonására alkalmas járművek választása, inkább vágynak a biztonságosabban trepnizhető összkerekes modellekre.
„A vásárlók döntöttek és a többségük négy kerék meghajtást akar… Akkoriban amikor az AMG E-Class elérhető volt összkerékmeghajtású és hátsókerekes változatban is, a vásárlók több mint 90 százaléka 4WD verziót választott. Az új E63 AMG-ben kapcsolható „drift mód” valódi hátsókerék meghajtású autó élményét hozza, miközben az autó amúgy négykerék-meghajtású is” – mondta Moers az Autocarnak adott interjújában.
Ennek tudatában érthető, hogy az Mercedes nem szeretne külön fejlesztésekre költeni egy olyan hajtáslánc technológiájánál, amire nincs érdemi kereslet. Ez nincsen másképp az szupersport kocsi kategóriában sem, amit AMG GT képvisel. A következő generáció hasonlóan az összes többi az AMG típushoz, négykerék-meghajtású lesz.
„Amikor a vásárlókkal beszélgettem a GT-ről, mindig az összkerékhajtásról kérdeztek engem. Az AMG használhatósága hátrányt jelent számunkra versenytársakkal szemben. A müncheni emberek például mindig csak négykerék-meghajtású autót vesznek, gondolom azért mert biztonságosabb és könnyebben vezethető” – nyilatkozta az AMG vezér.
Bizonyára rajtam kívül másokat is szíven üt a racionalizáló változtatás, ami a motorokat érinti. Az AMG híres V12-es motorjai hamarosan a márka történelmévé válnak, de Moers szerint a V8-as verziók jövőjével kapcsolatban sem derűsek a kilátások. Az utolsó tizenkét hengeres változat az S65 Final Edition lesz.
„Bár a V12-es motorokért felelősek vagyunk és talán a Maybach fogja használni őket S-Class következő generációjában, de AMG biztosan nem. Egy nagyteljesítményű tizenkét hengeres motor versenyképes lehetne, de a jelen állás szerint ennek nincs helye a jövőnkben” – fejtette ki a V12 jövőképét Tobias Moers
Mindent összevetve, szerintem ez is egy újabb lépés az élményközpontú autók kipusztulása felé. Még ha az AMG termékei csak egy nagyon szűk réteg számára elérhetőek, amibe egyelőre én nem tartozom bele, számomra keserves kilátások felé sodródik az autóipar. Ennek okán fontos döntésre jutottam, azonnal beállok a Hősök terén felszálló galamb raj alá, hogy ne csak az autóról kelljen vakargatni az égi áldást és ezzel megalapozzam a szerencsémet a legközelebbi lottó ötösre. Mert bizony addig kell beszerezni egy rendes sportkocsit, amíg végleg fel nem áldozzák őket az ésszerűség oltárán.
Forrás:
Ajánlott cikkek: