Tavaly elkápráztatta a közönséget a Mercedes-Maybach az elektromos Vision 6-tal, amit most egy új, kabrióváltozattal toldottak meg. Az autó majdnem 5,8 méter hosszú vegytiszta elegancia és az elektromos motorok miatt hihetetlenül csendes. A Pebble Beach-en lehetett először élőben is megcsodálni ezt a nem éppen szokványosnak szánt autót.
Még kabrió formájában is hihetetlenül hosszú, széles és alacsony a Vision 6, de így legalább könnyebb bepillantani az utastérbe is, hogy az is gyönyörködhessen egy ilyen autóban, akinek nem telik rá. A tavalyi piros helyett idén a kék fényezést választották, valamint nem kicsi, 24-es könnyűfém felniken gurul.
De hiába a hatalmas kerekek, az autó méretei miatt fel se tűnik, hogy azok akkorák lennének, akár sokkal nagyobbakat is oda lehetne képzelni. Mivel egy konceptautóról van szó, nem sajnált semmi extrát a Mercedes-Maybach, ugyanis rózsaarany varrással van a tetőkárpit is díszítve.
Az autó belterét a Mercedes csak „360°-os szabadtéri luxusszalon”-nak nevezi. Ahogy a képeken látszik, tényleg nem túlzás, a beltér az utasokat szinte becsomagolja a luxusba. Nincsenek is igazán elválasztott ülések, ugyanis az ajtókárpit csodálatosan olvad össze az üléssel, hogy aztán felfusson a középső kartámaszra, hogy aztán a végét az utasoldali ajtón találd meg.
A hagyományos értelemben vett infotainment-rendszernek is búcsút inthetsz, ugyanis a kijelző egy sávban végigfut az egész beltéren. Ellenben nem csak futurisztikus elemeket tartogat a Vision 6, a sebesség- és fordulatszámmérő ugyanis az autózás egy sokkal korábbi korszakát idéző analóg mutató.
A beltérben a fehér nappa bőr dominál mindenütt és hogy a Mercedes még jobban hangsúlyozza az autó exkluzivitását, az üléseken minden egyes gomb, ami a bőr rögzítését hivatott szolgálni, még egy apró Mercedes-emblémát is tartalmaznak – kék háttérvilágítással.
Persze, a belső díszítésben is ahol lehetett, rózsaaranyat használtak, míg a padlót nyílt pórusú fával oldották meg, alumínium intarziával. Korábban esett szó arról, hogy a Vision 6 kabrió is elektromos lesz, akárcsak kupé társa, de itt erősebbre lettek hangolva az elektromos motorok, 738 LE-ről 750-re lettek felhúzva. Az autó hatalmas méretei ellenére a Mercedes azt mondja, képes lesz 4 másodperc alatt 0-100 km/h-s gyorsulásra. 320 km-es hatótávval fog rendelkezni a gyártó szerint, valamint lesz egy olyan lehetőség is, hogy egy gyorstöltés után 96 km-t tegyen meg a Vision 6. Itt a gyorstöltést tényleg gyorsként kell értelmezni, ugyanis alig 5 percet vesz majd igénybe.
Forrás:
Ajánlott cikkeink: