Egyre kevesebb a prémiumgyártók közt az a vállalat, mely bevállal egy nagyobb lökettérfogatú motort, hiszen a mai trendek azt diktálják, hogy egy hibrid rendszerrel összekapcsolva kisebb blokkot érdemes a járművekbe szerelni. A Mercedes egyik ikonikus modellje, az S-osztály eddig szinte érintetlen maradt ezen a téren, hiszen a csúcsváltozatot egy 6,0 literes, biturbó V12-es motorral gyártották. Most azonban úgy tűnik, hogy a döntés megszületni látszik: egy villanymotorral együtt dolgozó V8-as váltja majd a kínálatban a 12 hengeres hajtóművet.
Most azonban bemutatták az S65 AMG egy limitált szériás kiadását, melyet Final Edition névre kereszteltek. A 7-es BMW csúcsváltozatának új riválisát a 2019-es Genfi Autószalonon mutatják be, a gyártó viszont egyelőre nem kommentálta, hogy mi lesz legnagyobb motorjának sorsa. A mindössze 130 példányban készített Final Edition fekete fényezést kapott, az első és hátsó lökhárítókon pedig rézszínű betéteket látni. Ugyanez az árnyalat jelenik meg a 20 colos alufelniken is, valamint a beltér bizonyos részein. A modell 630 lóerős teljesítménye pedig magáért beszél, és még csak nem is lehet azt mondani, hogy nagyon kihegyezték volna a V12-es blokkot.
A beltérben a hátsó sorban két különálló fotel nyújt fejedelmi kényelmet, a vezetési élmény érdekében pedig az AMG vezetői csomagot is megkapta a kisszériás modell. A Final Edition végsebességét 300 km/órára korlátozták, mely egy ekkora tömegű monstrumtól elég szép értéknek számít.
A V12 utódjának szánt 4,0 literes V8 az AMG és a Maybach típusokban is megjelenik majd, melyet egy elektromotorral és egy lítium-ion akkucsomaggal kapcsolnak össze. Az új hajtáslánc az egyedi alkatrészekkel a 2017-es Genfi Autószalonon mutatkozott be a 4 ajtós GT koncepcióban. A hírek szerint ez a rendszer 815 lóerő leadására képes, mely még a jelenlegi V12 erejét is felülmúlná. Kíváncsi leszek, mit valósítanak meg ebből a projektből.
Forrás:
Ajánlott cikkek: