Bár a nyilvános töltő infrastruktúrát még nem dolgozták ki az I-Pace gyorstöltéséhez, a gyártó ígérete szerint az autó piacra kerülésének idejével párhuzamosan a megfelelő töltőpontok is meg lesznek. A Jaguarnál nem viccelnek az elektromos hajtások bevezetésével, rögtön nagy fába vágták a fejszéjüket. Még hibrid autójuk sincs mégis egy teljesen elektromos hajtású modell érkezik hamarosan.
Az I-Pace 2016-os első megjelenése óta több mint egy év telt el, két teszt autót is láthatott már a nagyközönség tetőtől talpig színes fóliába burkolva és némi információt is kiengedett a gyártó a kocsi paramétereit illetően. Az I-Pace a megszokottnál valamivel formabontóbb külső jellemzők mellett, tartja a klasszikus Jaguaros vonalakat is. Teljesítményét tekintve keringenek hírek, hogy elérhető a 400 lóerős teljesítményt és a 700nm-es nyomatékot is.
További teljesítmény adatokat, is találhatunk már az interneten, bár még semmi sem hivatalos. Az I-Pace kategóriájában a Tesla Model X-hez áll a legközelebb. Bár nem lesz annyira gyors, mint a Model X, a 0-100 km/h-ra való gyorsulást bőven 4 másodperc alattinak jósolja a Jaguár, amivel pedig jobb teljesítményt nyújt majd, mint a Porsche 911 Carrera GTS. Nem semmi teljesítmény egy SUV-tól nem gondolod?
Az autót várhatóan két elektromos motor hajtja majd, egy-egy tengelyenként, ezzel pedig összekerék-hajtású lesz az autó. Az új villanyautó meghajtását, és akkumulátorainak strapabíróságát Norvégiában -40 fokos hőmérséklet mellett teszteli a Jaguar. Ez azért fontos a gyártó részéről, mert az I-Pace várhatóan az egész világon lesz értékesítve, és jelenleg Európában az északi országok vásárolnak túlnyomó többségben elektromos autót.
A Jaguar március elsejére ígéri a hivatalos online megjelenést, majd pár nappal később a Genfi Autó Szalonon is bemutatásra kerül az I-Pace. Árakat tekintve még csak feltételezések vannak, de valószínűleg a Tesla Model X árkategóriájába esik majd. További érdekesség, hogy a Jaguar oly módon csatlakozott a Formula-E versenysorozathoz, hogy külön i-Pace futam is indul majd a nagy verseny keretei között.
Forrás:
Ajánlott cikkek: