Idén 14. alkalommal, 2018 január 27-28-án került megrendezésre az Esküvői Kiállítás a Papp László Budapest Sportarénában. Az eddigi kiállításokhoz képest nagyobb alapterület, felszereltség, befogadóképesség állt az érdeklődők rendelkezésére, így még közvetlenebb módon tájékozódhattak a kívánt szolgáltatásokról, átfogó képet kaphattak a hazai piac nyújtotta lehetőségekről, így kaphattak nagyobb hangsúlyt a családi események és ünnepi alkalmak. A látogatók felmérhették a kínálatot, tájékozódhattak az árakról, lehetőségekről és természetesen vásárolhattak, időpontot egyeztethettek a standoknál.
A kiállítók között vegyesen lehetett látni esküvői ruhaszalonokat, cukrászdákat, éttermeket, ékszer- és bizsuárusokat, esküvőszervezéssel foglalkozó személyeket, ceremóniamestereket, nászút szervezőket, sátor-, felszerelés-, hang- és fénytechnikával foglalkozó vállalkozásokat, virágot és dekorációt kínáló cégeket. Azonban a fő attrakciót az autó-, motorbélés jelentette.
A PannonHandel Zrt. Mercedes S350d modellje mindenkinek a rendelkezésére áll, akinek prémium gépjárműre van szüksége esküvőre, pár órára vagy esetleg néhány napra! Sőt, ha csak a megjelenés fontos az ügyfelek előtt, akkor is tökéletes választás lehet ez a luxuslimuzint! Csak annyi a dolga, hogy kényelembe helyezi magát a hátsó ülésen és élvezi az S-osztály nyújtotta exkluzív kényelmet! Cégünk képzett sofőrjei elviszik Önt bárhová, a bérlés feltételei rugalmasak, személyre szabottak. Íme néhány fontos információ:
Bérelhető jármű:
Bérleti díjak:
Ha szolgáltatásunk felkeltette érdeklődését, hívjon minket vagy írjon emailt és egyeztessen időpontot velünk.
A luxuslimuzinon kívül a PannonLed kültéri LED eszközeiről is tájékozódhattak az érdeklődők!
A LED fal felhasználási területei többek között:
Miért érdemes a PannonLed-en hirdetni?
Ha Ön is LED falon keresztül hirdetne, keresse kollégáinkat a +36 20 262 22 62-es telefonszám 3-as mellékén vagy írjon emailt a [email protected] emailcímre.
Ajánlott cikkek: