Híreink

Már rendelhető az új Polestar 1 Európában

Polestar 1 2018 sajtófotó első nézetből

Dátum: 2018-03-13

18 országban vált előrendelhetővé a Volvo elektromos és hibrid járművekkel foglalkozó leányvállalatának első modellje, a Polestar 1.

A Genfi Autószalon bemutatója után alig két héttel már előrendelhető a skandináv fejlesztés, a Polstar 1-es. A pillanatnyilag egyetlen modellt kínáló gyártó 2500 eurós, azaz körülbelül 756 000 Ft-os előleg letétele mellett kezdett el előrendeléseket felvenni.

Polestar 1 szénszálas karosszéria

A jelenlegi országok listáján szerepel számos EU-s ország, valamint Kína, az Egyesült Államok és Kanada is. A nagysikerű genfi bemutató után a Polestar 1 még tiszteletét teszi egy brand bemutató túrán is, majd 2018 közepétől sorozatgyártásba kerül. A gyártó számításai szerint elegendő lesz évente 500 db-ot eladniuk világszerte, hogy a gazdasági mutatóik jó irányba húzzanak el.

Az előrendelés megnyitása előtt a gyártó nyilatkozata szerint több mint 6000 potenciális érdeklődőt számláltak. A Polestar 1 kezdőára várhatóan 38 millió forint környékére esik majd, amire nem lehet mondani, hogy olcsó, de kategóriájában nem kiugróan magas. Thomas Ingenlath, aki egyaránt a Volvo tervezőigazgatójaként is működik, a Volvo „technológiai vezetője” néven emlegeti a Polestart.

A Polestar 1 csomagtartójából látható kábel elvezetés.

Az első modell bevezetése után a Polestar fogja tervezni az összes elektromos rendszerrel működő járművet, valamint 2020-ra tervezik megjelentetni a teljesen elektromos Polestar 2-t, ami egy városi crossover formáját ölti majd. A második modell szoros kapcsolatban áll a Volvo 40.2 koncepciójával, de bővebb információk még nincsenek a témába. Később pedig a Polestar 3 személyében egy vérbeli elektromos SUV lesz várható.

A most bejelentett coupé egy teljesen szénszálas karosszéria, rövidített S90 platformra helyezve. A 2,0 literes turbómotor és a hátsó hajtásokra helyezett két villanymotornak köszönhetően a Polestar 1 600 lóerős teljesítményre és 1000 Nm-es nyomatékra képes. A villanymotorok energiáját egy 34 kWh-ás tripla akkumulátor csomag biztosítja.

Polestar 1 speciális fékei a 2018 Genfi Autószalonon

Nem lehet elsiklani a vadiúj futómű és fék fejlesztések mellett sem, hiszen a Polestar 1 mind a két dolgot elmondhatja magáról. Az egyik újdonság az Öhlins CESi, azaz Öhlins Continuously Controlled Electronic Suspension. Ez egy folyamatosan vezérelt elektronikus felfüggesztést jelent, ami elsőként a Polestar 1 alá került: egy újfajta, intelligens csillapítási rendszer, ami azonnal alkalmazkodik a vezető által kiválasztott beállításokhoz az útviszonyoknak megfelelően.

Az Öhlins világhírű gyártó, már 1996 óta dolgozik együtt a Polestarral. A másik újdonság 400x38-as hatdugattyús, monoblock, rögzített féknyereg. Monoblock, mert az egész nyereg teste egy darab fémből van kimarva. A Polestar 1 rendkívül magas hatékonyságú fékét az Akebono gyártja, a méretes fúrt tárcsák pedig a hűtést segítik elő.

Forrás:

Ajálott cikkek:

Vissza a cikkekhez