A Motor1-hez csupán néhány nappal ezelőtt érkeztek be a legfrissebb kémfotók az újgenerációs Volkswagen Golf GTI teszteléséről, ezúttal viszont a Volkswagen-csoport újabb hot hatch-ét sikerült lencsevégre kapni.
Álcázással az autó számos része elrejthető, a tény azonban, hogy az új A3/S3-ason leheletnyi, finom változtatásokat végeztek, nyilvánvaló. Szembetűnő, hogy a fényszórók immáron egységessé váltak a négykarikás gyártó más, legfrissebb modelljeinek lámpatestjeivel, miközben az első lökös légbeömlő nyílásai árulkodnak arról, hogy S3-as Audiról van szó.
A kis virgonc Sportback hátuljára is érdemes egy-két pillantást vetni, ugyanis a prototípus négy kipufogóval ékeskedik. Ezek ugyan nem a legbrilliánsabb kinézetűek, hiszen nem elég, hogy a tesztautó álcázva van, még a diffúzor elem sincs rajta.
Több mint valószínű, hogy az S3 Sportback Észak-Amerikában nem lesz megvásárolható, viszont csüggedni nincs okuk az Audi-rajongóknak, hiszen ha kompakt méretű és egyben erőteljes gépjárműre vágynak, még mindig lehetőségük van dönteni az új S3, vagy RS3 szedán között. A világ más piacaira RS3 Sportback is érkezik majd, ám bizonyára az amerikaiak sem ódzkodnának egy ilyen verziótól.
Az S3-nak nem szabad lomhának lennie, különösen, ha olyan riválisok vannak kilátásban, mint a Mercedes-AMG A35, vagy a nemrégiben bemutatott és azóta már gyártásra bocsátott BMW M135i. A kifutó modellt alapul véve nagyjából 325 lóerős összteljesítményre lehet számítani az S3 Sportback esetében, de persze nem kizárt, hogy további 30 lóval bővül a felhozatal.
A tipikus Quattro összkerék-hajtás adott, ehhez automata sebességváltó jár mely a 2,0 literes turbómotorból származó erőt mindkét tengelyhez eljuttatja.
Az Audi feltehetőleg az elkövetkezendő hónapokban fogja lerántani a leplet véglegesen is az új S3 Sportbackről, mindez pedig azt jelenti, hogy értékesítésben várhatóan a 2020-as évtől fog szerepelni.
Forrás:
Ajánlott cikkek: