Steve Mcqueen Bullitt filmjének 50. évfordulójára egy speciális Mustanggal állt elő a Ford. Ehhez a típushoz nyúlt hozzá a Steeda. Céljuk a nagyobb teljesítmény elérése mellett a híres színész fia, Chad szájíze szerinti egyedi módosítások elvégzése volt. Éppen ezért a tervezés a McQueen Racing csapatával közösen folyt.
Az eredeti járműhöz hasonló sötétzöld izomautó a „kevesebb néha több” filozófia alapján készült, így a külseje nem lett túl hivalkodó. A HRE cég által tervezett könnyűfém felnik az eredeti, 1968-as verzió kerekeit idézik. Elöl 275/35-ös, hátul pedig 315/35-ös gumik feszülnek rajtuk. Új aerodinamikai elemek láthatók az autó orrán és a hátsó oldalablaknál is. Egyedi embléma került továbbá a kocsi hátuljára, ezzel nagyjából le is zárult a külső átalakítás.
„A Mustang mindig is része volt apám legendájának. Éppen ezért szerettem volna erősebbé tenni ezt a modellt anélkül, hogy elveszítené azt a stílusát és varázsát, mely olyan kívánatossá teszi.”- mondta Chad McQueen a Steeda-járgány kapcsán.
Ennek érdekében a lemezek alatt több változás is történt. Átdolgozták az első lengőkarokat és a hátsó futóművet, továbbá módosították a rugókat és a lengéscsillapítókat is. A kardántengely karbonszálas elemeket tartalmaz, és extra merevítéseket is kapott a Mustang. A motortérbe sportlégszűrő került, így a V8-as 480 lóerős teljesítményét 500 lóerőre emelték az első lépcsőben.
Aki ennél is többre vágyik, az kérheti a kompresszoros változatot, mellyel az 5.0 literes blokkból 775 lóerőt hoz ki a Steeda. Szintén felárért bukókeretet is raknak bele, ekkor a hátsó üléseket kiveszik. A beltérben bőrrel és alcantarával bevont kormány, rövid váltókar biliárdgolyós váltógombbal, egyedi szőnyegek és megvilágított küszöbök találhatók. A műszerfalon pedig a sorozatszámmal ellátott plakett díszeleg.
Először egy Bullitt Mustangot kell vásárolnia annak, aki a Steeda-féle átiratot szeretné magáénak tudni. Ehhez jön hozzá a tuning ára, mellyel a végösszeg 68 000 dollár (19 millió forint) körül lesz. Évi 300 példányt készít majd a cég, a rendeléseket már most felvették.
A San Francisco utcáin játszódó Bullitt című filmet 1968-ban mutatták be. A főszereplő mellett olyan nevek játszottak benne, mint Jacqueline Bisset vagy Robert Vaughn. A legjobb vágásért Oscar-díjat is kapott, az autós kultúrában pedig azóta is ikonikusnak számít, többek közt a benne szereplő Mustang miatt.
Forrás:
Ajánlott cikkek: