A Mercedes G-osztály fejlesztései 1972-ben, azaz 46 éve kezdődtek meg a német Daimler-Benz és az osztrák Steyr-Daimler-Puch kötelékében. A láda-Merci közkedvelt tulajdonosai közé leginkább vadászok és maffiózók tartoznak, bár mostanában egyre több tehetős anyuka is használja őket oviba járós vagy shoppingolós autónak. A G-osztály formája töretlen sikereihez hozzájárulhat az, hogy immár 39 éve kisebb-nagyobb változtatásokkal kapható. A német prémiumgyártó a napokban hozta nyilvánosságra a hivatalos fotókat, melyeken még a gyári álcázással látható az új G-osztály.
A 2017-es év végén a Mercedes G-osztály belteréről már láthattunk képeket, most pedig megérkeztek az első felvételek az új terepjáró álcázás nélküli külcsínéről. Igaz, hogy ezek hivatalosnak tűnő fotók, de egy holland forrásnak hála idő előtt nyilvánosságra kerültek és szélsebesen elárasztották a világhálót. Az új modell bemutatása a január 15-ei Detroiti Autószalonon lesz esedékes.
Ahogy azt sejteni lehetett, a teljesen megújult Mercedes G-osztály külleme nem igen változott, a szögletes dizájn megmaradt, bár alaposabban szemügyre véve látszik, hogy az elődhöz képest módosított fényszórókat, lökhárító és hűtőrács vonalakat kapott. A karosszéria formatényezője maradt a régi: a 0,54-es érték a mai szemmel nézve borzalmas, de ez a forma nem tesz lehetővé kisebb légellenállást. Állítólag a terepjáró képességei még inkább élesedtek: a 2018-as modell 30-31 fokos terepszögekkel rendelkezik, a hasmagassága pedig 24 centiméterre tehető.
Nem hiányozhat az autóból a kilencsebességes automataváltó, a zárható differenciálmű, illetve a komolyabb terepek abszolválásához nélkülözhetetlen G üzemmód. A várakozásoknak megfelelően ebben a Mercedesben is elérhető lesz az S400D-ből már jól ismert, új soros hathengeres dízelmotor, illetve az AMG-től származó 4 literes biturbó benzinmotor. Az új Mercedes-Benz G-osztály ára egyelőre ismeretlen, de a közelgő hivatalos bemutatás során ezekre a részletekre is fény derül majd.
Forrás:
Ajánlott cikkeink: