Az Aston Martin hamarosan bemutatja a Valkyrie versenyautó változatát. A hírek szerint 2020-ban érkezhet meg az Aston Martin Valkyrie AMR Pro, mely a közúti változathoz képest erősebb lesz, valamint kap néhény aerodinamikai újítást. Mindezeknek betudhatóan felvehetik a versenyt az F1-es autókkal, legalábbis az Aston szerint.
A brit autógyár a sztenderd Aston Martin Valkyrie modellel párhuzamosan fejlesztette ki ezt a vadállatot. Az Aston Martin előrejelzései szerint a végsebesség 400 km/h lehet, illetve az autó képes lesz kezelni a kanyarodásnál fellépő akár 3,3 G erőhatást is. A 6500 köbcentis V12 Cosworth motor hibrid technológiával ötvözve még nagyobb teljesítményre és nyomatékra lesz képes. A lóerőre vonatkozóan sajnos még nem ismertek az adatok a versenyautó és a közúti autó esetében sem.
A nagyobb teljesítmény mellett az új modell első és hátsó szárnyelemeket is kapott, a jobb aerodinamika érdekében. Az autó tömegének csökkentése érdekében változtattak a felfüggesztésen, a kipugórendszeren, az üléseken, valamint a karosszéria is szénszálas lesz. Szintén ezt a célt szolgálja a fűtés és az infotaiment képernyő eltávolítása. A Forma-1-ben használt fékek mellett a versenyautó kisebb, 18-as felnikkel lesz felszerelve, melyekre kiválóan illeszkednek a Michelin versenygumik. Eze a gumik azok, amikkel az LMP1-es autók versenyeznek a World Endurance Championship sorozatban.
Különleges extra a Valkyrie AMR Pro jövőbeli tulajdonosai számára, hogy részt vehetnek egy vezetésfejlesztési programban, mely tartalmaz szimulátoros tesztelési lehetőséget és versenypályán eltöltött időt egyaránt.
Mint ismert, a Valkyrie az Aston Martin és a Red Bull együttműködésének eredménye. Míg összesen 150 közúti autó legyártását tervezik, e mellett csak 25 versenyautót terveznek piacra dobni. Sajnos már mind a 25 autó elkelt.
Forrás:
Ajánlott cikkeink: