Híreink

480 lóerős Q500-at mutatott be a Steeda

480 lóerős Q500-at mutatott be a Steeda

Dátum: 2018-01-12

Ford Mustang Q500 Enforcer az amerikai Steeda legújabb alkotása, amit a Performance Car Shown mutattak be. Több erő, és egy sor újdonság a Q500-asban.

Mivel a Steeda már szép mennyiségben értékesít különböző módosított Ford modelleket, a Q500-ast is nagy várakozás övezte. Voltak már előzetes bejelentések a várható változtatásokról, tervekről, az Enforcer fejlesztésével kapcsolatban a Steeda úgy nyilatkozott, hogy egyetlen cél vezérelte őket, az pedig a teljesítménynövelés. Ez persze sok minden kisebb dologból tevődött össze, a végeredmény pedig magáért beszél.

Ford Mustang Q500 Enforcer szemből

A motorháztető alatt egy 480 lóerős, 5.0 literes V8-as motor rejtőzik. A Steeda Engineering Team kifejlesztett egy sajátos hideg légbeömlő rendszert, amely egyedülálló a piacon. Ez a funkció drámaian megnöveli és stabilizálja a levegő áramlását a motorhoz, a beömlő rendszer és az általuk kifejlesztett motorkalibrációs módszerek eredménye, több mint elég.

Ford Mustang Q500 Enforcer motor

Aeordinamikai szempontból is szükség volt módosításokra, hiszen egy ilyen nagyteljesítményű autónál ez az egyik legkritikusabb tényező. Az összes módosítás a funkcionalitást, a legoptimálisabb levegő áramlás elérését szolgálja: a módosított futómű és rugók biztosítják a kellő stabilitást és az autó irányíthatóságát. A bemutató modell 20 colos szatén fekete, Velgen Classic kerekekkel érkezett, amelyeket Michelin Sport 4S gumiabroncsokkal szereltek, de elérhető kisebb felni mérettel és komolyabb verseny gumikkal is.  

A Steeda sok féle módosítási opcióval kínálja a Mustang Q500 Enforcert, így teljesen személyes igényekre szabható az autó.

Lehetőség van:

  • erőátviteli módosításokra
  • különböző külső optikai változtatásokra mind elemek, mind fényezés terén
  • felfüggesztés és alvázmódosításra
  • kerék és gumiabroncs választásra
  • belső módosításokra
  • különféle kényelmi funkciók beépítésére
  • fékek kiválasztására

Ford Mustang Q500 Enforcer hátsó

A Q500 Enforcer először jobbkormányos verzióban, az Egyesült Királyságban kerül forgalomba, az ára 50 093 angol fonttól kezdődik, ami körülbelül 16 800 000 forint, ezzel az árfekvéssel bő 9 000 fonttal lesz drágább, mint a Mustang GT. Egyelőre csak egy forgalmazón keresztül lehet majd hozzájutni az autóhoz, nevezetesen az angliai Kentben található brit autóforgalmazótól, a Ford Haynes-től.

Forrás:

Ajánlott:

Vissza a cikkekhez