A Dodge Charger SRT Hellcat igazi tesztoszteron bomba, ami nagyon kilóg a globális felmelegedés elleni harc, az egyre szigorodó nitrogén-oxid és széndioxid kibocsátási kvóták kényszere alatt fejlesztett autók sorából.
Talán éppen ezért minden hír, ami érkezik, lázba hozza a sajtót és a rajongókat, mint ahogy most éppen az, hogy új hűtőrácsot kap a Charger. Egyelőre csak egyetlen kép érkezett erről, az is csak a rács felét mutatja, de nyárra állítólag több infót adnak ki az újításról.
A komolyabb változtatásokra azonban még várni kell, ugyanis az Automotive News információi szerint a Charger és a Challenger egyaránt csak 2019 végére számíthat nagyobb ráncfelvarrásra, míg a teljes újratervezésre egészen 2021-ig kell várnia a rajongóknak. A mérnökök ekkor leginkább a súly csökkentésére fókuszálnak majd, valamint arra, hogy lefaragjanak az autó fogyasztásából. (Mondjuk, a kettő erősen összefügg.) A 2021-es verzió egyébként a Maserati Ghiblivel azonos platformra épül majd.
A 707 lóerős (880 Nm), 6,2 literes V8-as HEMI motor egész brutális teljesítményre képes, 3,8-3,9 másodperc alatt gyorsítja fel az autót 100 km/órás sebességre. Ez pedig nem rossz teljesítmény ahhoz képest, hogy itt mégis csak egy 2,1 tonnás szörnyetegről van szó.
A teljesítményéhez képest nem is különösebben hivalkodó Charger sebességének ráadásul nem szab gátat az elektronika, így ha valakinek van lehetősége és bátorsága elég ideig gyorsulni, akkor valahol 328 km/óránál áll majd meg a sebességmérő mutatója.
A Charger maximális teljesítménye azonban nem jár mindenkinek, ugyanis az autóhoz két kulcs is van, egy piros és egy fekete, és csak a pirossal indítva áll rendelkezésre a maximális teljesítmény. A fekete kulcs 207 paripával kevesebbet biztosít, bár az 500 lóerőt én azért nem nevezném kevésnek.
A Brembo fékek ehhez mérten ugyancsak bivalyerősek: elöl két hatdugattyús, hátul két négydugattyús féknyereg fogja meg a tárcsákat. A három fokozatú adaptív csillapítási rendszer (Adaptive Damping System) ezen a szinten kötelező kellék, hiszen ekkora erőnél már kell, hogy az autó tökéletesen alkalmazkodjon az aktuális útviszonyokhoz.
Ha már az egész ménesnyi teljesítményű amerikai autóknál tartok, akkor nem hagyhatom szó nélkül a Hennessey tuning cég napokban bemutatott szörnyetegét sem. Mert mi másnak nevezhetném az egyébként is 840 lóerőre képes Dodge Challenger SRT Demon tuningolását? És, hogy mit hoztak ki belőle? 1035 lóerőt!
Forrás:
Ajánlott cikkek: