Egy rövid videóklipp került fel a Youtubera, melyen az Arteontól átvett fényszóró és első rács kombinációró mellett az Audi stílusú irányjelzőkkel ellátott hátsó rész is szemrevételezhető. A videó ezenfelül az autó formájára és az oldalsó részekre vonatkozóan is elárul apró részleteket.
Amit először el lehetett csípni az új Touaregről, az egy tervrajz volt, ami az autó oldalsó profilját mutatja be teljes egészében. Az ízelítők alapján a sorozatgyártású modell nem sokban fog különbözni a 2016-os Pekingi Autószalonon bemutatott T-Prime koncepciótól.
A kínai SUV piac hatalmas, így a Volkswagen tudatosan döntött úgy, hogy az új modellt Pekingben mutatja be.
A harmadik generációs Touareg technológia, dizájn, és kommunikációs megoldások terén is nagy előrelépést jelent a Volkswagen számára. A VW ezzel az új modellel szeretné felvenni a versenyt az Audival és a BMW-vel a prémium autók piacán. A kínálat tetején lévő modell elérheti a 25 millió forintos vételárat, emiatt könnyebben eladható lehet, mint a Range Rover, legalábbis a célkitűzések szerint.
A Volkswagen a csoporton belül a fősodrású prémium márkaként pozícionálja magát, melynek presztízse közelebb van az Audihoz, mint a Skodához vagy a Seathoz. Az első lépés a piacon az Arteon – mely a BMW 4 Series Gran Coupé riválisa lehet – ám az igazi nagy dobást az új Touareg jelentheti.
Dr. Elmar-Marius Licharz, a Volkswagen gyártási vezetője tavaly a következőket mondta:
“Ez egy nagy ugrás számunkra, szeretnénk jók lenni abban, ami a Volkswagen számára a legfontosabb: egy fiatalos, menő és kommunikációképes autó, ez az ötlet.”
Az újdonságok a külsővel kezdődnek, a minimális álruhát viselő prototípuson láthatjuk, hogy a tavaly Pekingben bemutatott T-Prime GTE koncepció szolgáltatja az új modell alapját. A képek alapján a kész autóról is jó elképzeléseink lehetnek: hatalmas krómrács, mely LED fényszórókban végződik, mély légbefúvók, és egy szögletesebb testalkat tartozik a meghatározó tulajdonságok közé. Licharz hozzátette:
“Az előző Touareg nem volt annyira agresszív, mint a legelső modell. Az új Touareg sokkal jobban fog kinézni, mellyel hatalmasat léphetünk előre.”
Az átalakított kinézet mellett az is megállapítható, hogy az új autó jelentősen nagyobb lesz a kifutó modellnél. A tervezésért a VW csoport MLB osztálya felel, mely az Audi Q7 és a Bentley Bentayga terveit is jegyzi. A Touareg méretarányai a T-Prime koncepcióhoz hűek maradnak, várható egy 100 milliméteres tengelytáv, és egy 200 milliméteres hosszúság növekedés. Az új modellhez új hat és nyolchengeres motor is jár. 3000 köbcentis V6-os dízelből két változat érkezése valószínű. Ami teljesítmény illeti, a hírek 215 illetve 270 lóerőről szólnak, ezek mellett lesz egy nagyobb V8-as dízel is.
A hajtóegységek kínálatában szerepel egy hálózatról tölthető hibrid változat is, mely egy négyhengeres, 2000-es TFSI turbófeltöltős motorból és egy kisebb elektromotorból áll. A tisztán elektromos meghajtással körülbelül 50 kilométeres hatótávolság a Volkswagen célkitűzése.
Miközben a külső dizájn tekintetében a fejlesztés vezérelte a tervezőket, a belső tér jelentősen el fog térni a Volkswagen mostani kínálatától. Licharz szerint:
“A belső térrel igazán közel kerülünk a T-Prime koncepcióhoz. Érdekes lesz látnunk, hogy működik az a nagy digitális platform az autón belül.”
A T-Prime koncepció belső tere rendelkezik egy 15 colos képernyővel a műszerfalon, melyen minden digitális, ez valószínűleg a sorozatgyártásba is bekerül. Az ötlet lényege az, hogy egy személyre szabott, ízlés szerint alakítható belső teret kínáljanak a vásárlóknak. A műszerfal képernyője gyakorlatilag egy okostelefonéra hasonlít, valamint egy 4G Internet hotspot is lesz az autóban.
Minden amit az új Touaregről tudni lehet, az nagymértékben a már sokat emlegetett T-Prime koncepción alapszik. Sokkal szélesebbnek és alacsonyabbnak tűnik, mint a meglévő Touareg, ennek ellenére a Volkswagentől származó megbízható informátorok szerint a végső verzió nem fog akkora mértékben változni.
“A bemutatott autó tengelytávja megegyezik az Audi Q7-esével”, mondta Frank Thomas, a Volkswagen kereskedelmi és marketing vezetője. “A sorozatgyártású autó esetén a hátsó ajtó hosszából leveszünk pár millimétert. Ezzel az apró megoldással szeretnénk a lejtős tetővonalat még drámaibbá tenni.”
Az autó elejéből biztosan nem hiányzik a dráma. Ami a hátulját illeti, érdemes kiemelni a hátsó lámpákat, melynek grafikája erősen hasonlít arra a jelre, amivel a telefonok jelerősségét szokás jelezni, vagy akár azt, hogy mennyi töltés maradt a hibrid akkumulátorban. Az összkép dinamikusabbnak látszik, mint a meglévő Touaregnél – különösen a kerékdob tekintetében, melynek enyhe hézagossága erőteljesebb vonalvezetést eredményez.
A T-Prime belső tere gyakorlatilag egyfajta iránymutatás a Volkswagen számára a jövőre nézve. Domináns elem a hatalmas érintőképernyő a műszerfal közepén. A képernyő 15 colos, gyakorlatilag egy laptop képernyője is ekkora. A Volkswagen mérnökei növelni kívánják az asztalon lévő helyet, hogy olyan beállítások is láthatóak legyenek, amik korábban rejtve maradtak a felhasználói felületen.
Ha beül az ember a most még csak prototípus állapotban lévő modellbe, világosan látszik, hogy az MLB által tervezett karosszéria könnyebbé tette az elrendezést. A tetővonal ugyan alacsonyabb, valamint ott van még a panorámatető, ám mindezzel együtt bátran kijelenthető, hogy még a nagyobb termetűek is kényelmesen elférnek.
“Egy nagyon picivel alacsonyabban ülünk, ezért olyan feltűnő a tágas belső tér”, tette hozzá Frank Thomas.
Hátul két ülést helyeztek el, köztük pedig egy hatalmas középső folyosó, valamint három további kijelző: kettő az első ülések fejtámláján, valamint egy újabb a középkonzol közelében. Ezek a plusz képernyők azonban valószínűleg nem kerülnek bele a sorozatgyártásba.
“Úgy véljük, hogy az ügyfeleink inkább szeretnének egy erős, stabil 4G kapcsolatot az iPadjük, vagy okostelefonjuk számára. A négyüléses változat egyébként sem a Touareg sztenderd elrendezése lesz, úgyhogy később akár jöhetnek a plusz képernyők is. Egy luxus Touareg lehetőségét sem zárjuk ki, most egyébként is ez a modell a Volkswagen zászlóshajója. Egy biztos, hogy hétüléses változat nem lesz.” - mondta Thomas.
Forrás:
Ajálott cikkek: